Mi a célunk?
Célunk, hogy itt Vajdaságban is teremtsünk olyan Waldorf intézményeket, amik a környező országokban már jól elterjedtek, hiszen ebben a nevelésben tekintetbe veszik a gyermekek életkori sajátosságaikat és az adott korhoz tartozó fejlődési törvényszerűségeiket. A testi, lelki és szellemi adottságok fejlesztésére egyformán hangsúlyt fektetnek az egységes művészeti, gyakorlati és intellektuális képzés útján, így az oktatásban „a szív, a kéz és a fej” egyidejű nevelése jön létre.Ha benned is őrülten nagy az ihletettség, hogy alkoss, teremts, akkor karolj a karjainkba, gyere el az egymást támogató közösségünkbe, és hozzunk létre együtt egy olyan intézményt, ami a gyermekeink és a mi szellemi, lelki, fizikai jóllétünket szolgálja. Amennyiben érzed magadban a hívást, akkor tudd, hogy mi Rád várunk!
Szárnyaljunk együtt valami új és izgalmas cél felé!Barangolj a weboldalunkon egyet, és vedd fel a kapcsolatot velünk, gyere el az eseményeinkre!
Várunk szeretettel!
Kik vagyunk?
Szülők, pedagógusok, fiatalokból álló közösség, akik gyermekeik jövőjéért hajlandóak most tenni.

Bármi kérdésed van, vagy csak szeretnél te is részt venni a kezdeményezésben, írj nekünk és válaszolunk hamarosan!
Vajdasági Waldorf Közösség EgyesületUdruženje "Valdorf društvo - Vojvodina"[email protected]Szabadka, Anke Butorac 14.+381 63 155 34 09 Szőcs Balassa Teodóra
Eddigi eseményeinkről videók (katt a linkre):
- *Furioso családi nap 1. rész előadás
- *Furioso családi nap 2. rész előadás
- *Hóvirág játszóház ( Waldorf szemléletű )
- *Karkus Ottó előadás Szabadka Waldorf pedagógiáról
- *Karkus Ottó Bothmer óra felnőttekkel, hangulatvideó
- *Karkus Ottó Bothmer gimnasztika órája Szabadkán
- *Domus Pacis, waldorfos családi nap, Hangulatvideó
- Link
- *Téged mi fogott meg a Waldorf pedagógiában
- Vajdasági Waldorf iskola kezdeményezés- Hajdújárás
- Dr. Papp Huba antropozófus, holisztikus fogorvos előadása 4.rész-Vajdasági Waldorf Közösség
- Dr. Papp Huba antropozófus, holisztikus fogorvos előadása 3.rész-Vajdasági Waldorf Közösség
- Dr. Papp Huba antropozófus, holisztikus fogorvos előadása 1.rész-Vajdasági Waldorf Közösség
- Emich Szabolcs előadása 2. rész- Vajdasági Waldorf Közösség-Családi nap
Röviden a Waldorf iskolák történetérőlA Waldorf-pedagógia egy emberközpontú reformpedagógia, amit az osztrák polihisztor, Rudolf Steiner alapított meg. Sokan azt gondolják ez az oktatási irányzat csupán egy új divathullám, holott mintegy 100 éves múltra tekint vissza. Az első Waldorf iskolát 1919-ben nyitották meg a németországi Stuttgartban, amit elsőnek Emil Mol alapított, úgy hogy miután Steiner előadásaira rátalált, felkérte Steinert iskola alapítására, ahol majd a Waldorf–Astoria gyár munkásainak gyermekei járhatnak, amiből végül egy világméretű mozgalom lett.Mi is az a Waldorf pedagógia?Gyermek- és személyiségközpontú oktatási forma, amely figyelembe veszi az egyén képességeit és életkori sajátosságait. A művészeti és gyakorlati készségek fejlesztésére egyforma figyelmet szentel. Több helyen olvashatjuk, hogy a Waldorf iskolákat a szív, a kéz és a fej iskolájának is nevezik, hiszen:
- teret ad a művészeteknek, mint az érzelmek megformált kifejezésének,
- mozgáson és a végtagokon keresztül fejleszti a gyerekek akaratát
- a tananyag megtanulás a tapasztalás, megfigyelés, a gondolkodás által sajátítja el igazán.Mi az epochális oktatás?A Waldorf-iskolákban ciklikusan zajlik a tantárgyak oktatása, azaz úgynevezett epochális rendszerben. Ez azt jelenti, hogy a tanítás első két órájában általában négy héten keresztül ugyanazzal a (fő) tantárggyal foglalkoznak. Így lehetőség nyílik az egyes tantárgyak alapos elmélyülésébenMire való az euritmia?Az euritmia egy mozgásművészet, amely a Waldorf-iskolában, mint tantárgy minden évfolyamon megjelenik. Az euritmiában minden beszédhangnak és minden zenei hangnak megfelel egy-egy külön mozdulat.Waldorf óvodában/iskolában minden meg van engedve a gyerekeknek?
Nem. A Waldorf pedagógia egyik alapvetése, hogy szabad felnőtt csak abból válik, aki gyerekkorában megtapasztalta az egészséges nevelési határokat.
Ha egy kisgyerek olyat akar tenni, amivel másokat zavar vagy bánt, ami saját magára veszélyes vagy egyszerűen nincs ott az ideje, akkor a tanítók nyugodt hangnemben, de határozottan közlik vele a határokat.Igaz, hogy a Waldorf-iskolákban nincs osztályzás és bukás?A Waldorf-iskolákban a tanítók nem alkalmaznak számbeli osztályzást, helyette egyéni értékelést adnak a diákoknak. A bizonyítványban részletesen kitérnek a tanulók személyiségének fejlődésére és tanulmányi haladására. Teljes képet próbálnak adni a gyermek egész évi hangulatáról, lelkiállapotáról munkájáról, szociális életéről Ez sokkal tartalmasabb mint egy érdemjegy. Ez a fajtaértékelés nem csak többet mond a gyermekről hanem a szülőknek is nagy segítséget jelent, mert lehetőséget ad az együttműködésre szülő-gyermek, gyermek-tanár, szülő -tanár közötti párbeszédre. A tanulók az elsőtől a tizenkettedik osztályig lehetőleg ugyanabban az osztályközösségben maradnak, még akkor is, ha teljesítményük időnként elmarad a többiekétől. Senki nem bukik meg.Igaz, hogy többnyire tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek mennek Waldorf-iskolába?Nem. Az osztálytanítók a részképesség zavarokkal vagy magatartásproblémákkal küzdő gyermekek felvételénél figyelembe veszik az egész osztályközösség érdekeit, és azt is, hogy ezek a gyermekek megkapják a haladásukhoz szükséges speciális fejlesztést. Egyébként a Waldorf-iskolákban - ugyanúgy, ahogy az állami iskolákban is - különböző adottságokkal rendelkező gyerekek tanulnak, csak itt az intellektuális képességek mellett egyenlő súllyal foglalkozunk a szociális érzékenység és a kézügyesség fejlesztésével is.A Waldorf-pedagógia nem egy fajta burokban nevelés, ami túl szépnek állítja be a világot? Megbirkóznak később az itt végzett diákok a rideg valósággal?Az évtizedek óta működő Waldorf-iskolákban (pl, Németországban, ahol több mint 80 éves múltja van), azt mutatja a gyakorlat, hogy a felső oktatásban kimondottan nagyra becsülik a Waldorf-diakokat. Mivel nem csak az intellektuális készségeiket fejlesztik, kimagasló a csoportmunkára való készségük, a kreativitásuk és a folyamatokban való gondolkodás képességében is nagyon jók. A Waldorf-diákok sikeresek a továbbtanulásban. Emelett a munkahelyken kifejezetten örülnek, és előnynek számít az ha valaki Waldorf iskolában végzett.Miben különböznek a Waldorf-iskolák a többi iskolától?A Waldorf-iskolák nem kiemeltképp a lexikális tudás elsajátítására helyezik a hangsúlyt, ahogy az a hagyományos iskolákban. Itt a test, lélek és szellemegyüttest egyenletesen akarják fejleszteni a gyermekekben és fiatalokban, valamint az értelmi, kreatív, művészi, gyakorlati és szociális képességeket. A tanulók első osztálytól kezdve két idegen nyelvet tanulnak. A fiúk és a lányok közösen kötnek, varrnak és szabnak a kézimunkaórákon, és fűrészelnek, kalapálnak és reszelnek a kézműves órákon. A kertművelés és az euritmia a tanítás szerves része.
Családok kapcsolódása
Hasonló értékrend, gyermeknevelésben egyező alapelvek
A Waldorf családi napköziket az az erő hívta életre, amely azt kívánja a családok gyermekeinek, hogy egy elfogadó, szeretetteljes közegben lehessenek a gyerekek, ahol ráadásul az élethez és az évkörhöz igazodva kapják meg az aktuálisan legfontosabb útravalójukat.Napi ritmusunk7:30 - 8:30 érkezés
9:00-ig szabad játék és művészeti tevékenység a csoportszobában
9:00 - 9:10 játékok elpakolása
9:10 - 9:40 kézmosás és reggeli kör (Gyertek, hát gyertek, kerítsünk kertet dallal egy körbe gyűlünk. Megnézzük ki hiányzik, megbeszéljük miért. Ilyenkor kap minden gyermek, fókuszált figyelmet, amivel ha szeretne élni, elmesélheti mi az, amit nagyon meg szeretne osztani mindenkivel. Ritmikus játék: verses, dalos, ritmikus mozgás ünnepkörhöz, évszakhoz igazodva.
9:40 - 10:00 uzsonna
10:00 - 11:30 szabad játék, kerti munka
11:30 kézmosás és mese
12:00 búcsúzunk egymástól
Heti ritmusNapokra bontva is megjelenik az évben az állandóság a hét ritmusában. Ugyanis a hét minden napjának megvan a maga jellegzetessége. Adott a művészeti tevékenység és adott a gabona, ami az aznapi ételekben megtalálható.Hétfő: rajzolás méhviaszkrétával és a gabonája a rizs
Kedd: gyurmázás méhviaszgyurmával és a gabonája az árpa
Szerda: gyapjúkép készítés és a gabonája a köles
Csütörtök: nyáron palacsintát sütöttünk, ősszel már cipót fogunk rozzsal
Péntek: vizes papírra festés és a gabonája a zab
Tippek a szülőknekAhhoz, hogy zökkenőmentesen induljanak a reggelek, meg kell őket előzze egy zökkenőmentes alvás. Az alvás előkészítését ezért itt muszáj megemlíteni. Nagyon fontos a gyerekek életében a biztonságérzet. Ezt pedig az ismétlődő ritmusok tudják a legjobban támogatni. Érdemes kicsit korábban kezdeni az esti vacsorát és fürdetést, hogy a gyermek aludhasson minimum 10 órát, hiszen szüksége van rá. Segítség a reggeli készülődésben, ha előző este közösen kikészítik a másnapi ruhákat.Nyugodtabb tud maradni a gyerek, ha a felnőttek is azok körülötte. Érdemes eltölteni a reggelit, otthon együtt és csak ezután elindulni. Ezért van egy óra az érkezésre.Akik autóval hozzák gyermekeiket, parkoljanak kicsit távolabb és sétaljanak egyet a gyerkőccel a bejáratig. Ez kicsit segíteni fog, hogy a gyerkőc és a szülő jobban egymásra hangolódjon, a gyereknek nem lesz az az érzése, hogy csak ki van rakva, hanem szépen lassan együtt megérkeznek a Tündérkertbe.Indokolt esetben természetes más időpontban is távozhat a gyermek, de az alapeset, amikor elénekeljük a búcsúdalunkat és 14:00-kor kapunyitás után lehet elvinni a gyerekeket.
Jó tudniA kinti szabad játék eső esetén sem marad el, ezért a gyerekeknek elengedhetetlen a vízzáró ruházat az esős napokra. A téli hónapokban pedig kiemelt szerepet kap a réteges öltözködés

TündérkertCím: MagyarkanizsaPedagógus
Tarapcsik Hajnalka, Kasza TímeaE-mail
[email protected]
Text

FészekCím: SzabadkaPedagógusok: Tot Sabina, Palkovic Eleonoramagyar, szerb -nyelvű kevert tagozat

Kisfecskék
Cím: Óbecse
Pedagógus: Bátori Szilvia
Itt értesülhetsz mindig az aktuális eseményeinkről

Waldorf iskolába hívogató – Szabadkán
Örömmel adjuk hírül, hogy Szabadkára költözött a Fénysugár Waldorf Iskolakezdeményezés!
Az iskola, ami
- az empátia és a belső szépség tere,
- ahol a diák és a tanár örömmel dolgozik együtt,
- egy hely ahol a művészet, az esztétika és a szellemi tartalom szövi át a tanulást,
- amely nem csak intézmény, nem csak épület, hanem közösség és szolgálat.
Te is kíváncsi vagy, mi az, ami most Szabadkát színesíti?
KINYITJUK KAPUINKAT!
Várunk erre a családi délutánra,
-ha ovis, vagy kisiskolás gyermeked van,
-foglalkoztat a gyermeked vagy gyermekeid jövője,
-kíváncsi vagy mit, hol és hogyan tanulnak a Waldorfos diákok.
Aktuálisan másodikos és harmadikos összevont osztályunkba a második félévtől várunk még 3 családot, 2027 őszén pedig egy elsős szerb és egy elsős magyar osztályba várjuk a diákokat Szabadkán! Ez az első esemény, ami segít a döntésben, hogy Waldorf szemléletben tanuljon-e tovább a gyermeked, ahol megismerkedhetsz a pedagógiával, az osztálytanítókkal, a közösséggel, az épülettel, és felteheted a kérdéseid. Szeretettel várunk!
! Az esemény kétnyelvű – várjuk a szerb és a magyar családokat!
PROGRAM
Előadások a földszinten:
WALDORFOS DIÁKOK: megtapasztaljuk, milyen Waldorfos diáknak lenni – Sárkány Szintia Waldorf osztálytanító, Vuk Radošević leendő elsős Waldorf osztálytanító, Kovács Pécskai Emese képzőművész, Waldorf festőtanár
KISISKOLÁSOK A VILÁGBAN, KISISKOLÁSOK A WALDORFBAN - mire van szüksége ebben a korban egy 7-9 éves gyereknek, hogy reagál ezekre az igényekre a Waldorf pedagógia? – Rácz Ágnes Waldorf osztálytanító, a solymári képzés oktatója, mentor
HAMUBAN SÜLT POGÁCSA – műhelymunka Stampfer Tímea coach-csal
Gyerekprogramok az emeleten:
Waldorf pedagógusok kézműves és zenés programokkal várják a gyermekeket.
Kiállítás:
Waldorfos kiállítással várunk! Megnézheted, miből tanulnak a gyerekek, miket készítenek kézimunkán, festés órán, milyen eszközöket használnak.
Bőség asztal:
Waldorfos szokásunkhoz híven szeretettel fogadjuk a bőség asztalra azokat a finomságokat (gyümölcs, nyersen fogyasztható zöldség, sós vagy édes sütik, házi szörp, magok stb.), amiket közösen fogyaszthatunk el a szünetben egy kötetlen beszélgetés mellett. Kávét és teát mi biztosítunk.
Dátum: 2026. október 18.
Időpont: 15.00-18.00 óráig
Helyszín: Boze Šarčevića 19 Szabadka
Belépő:
Belépőd árát te választhatod meg: 500, 1000, 1500 din./család Köszönjük, hogy támogatod a Waldorf Iskola létrejöttét és fennmaradását Vajdaságban!
Az alábbi rövid űrlap kitöltésével jelentkezz október 16-ig
https://forms.gle/2fLqUdAtSoWbyUZH9
Ha kérdésed van, írj nekünk itt: [email protected]
Kedves érdeklődő családok, alább összefoglaltuk nektek, hol és milyen alkalmakkor kapcsolódhattok hozzánk, informálódhattok a Waldorf pedagógiáról, iskolánk működéséről, és felvételi folyamatunkról.
-Hamarosan bővítjük majd az alkalmak leírását, addig érdemes a
naptárba a dátumokat beírni.
- Nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Kedves Pedagógus, kedves Olvasó!
Legyen Vajdaságban is Waldorf-osztálytanító képzés!
Van egy jó hírünk azoknak, akik közel érzik magukhoz a Waldorf-pedagógiát!2027 januárjában Waldorf osztálytanítói képzés indulhat Csantavéren.
Ez azt jelenti, hogy egy kétéves, négy féléves képzésen vehetsz részt anélkül, hogy minden alkalommal Magyarországra kellene utaznod.

A képzés havi egy hétvégét jelent, péntek délutántól vasárnap délelőttig, valamint félévente egy intenzív, 3–4 napos alkalommal egészül ki.
A 2–4. félévben Waldorf-iskolákban történő hospitálás is a képzés része.
A program különösen fontos lehet azok számára, akik Vajdaságban szeretnének Waldorf-közösségekben, iskolákban vagy más intézményekben a gyermekekkel végzett pedagógiai munkában elmélyülni.
Pedagógiai diplomával formális képzésre lehet jelentkezni, amelynek végén hivatalos ELTE-oklevél szerezhető.
Felsőfokú pedagógiai diploma nélkül az informális képzés választható, amely tanúsítvánnyal zárul.
A képzés díja kb. 800 euró félévente, részletfizetési lehetőséggel.
A képzés helyszíne a csantavéri Bartók Béla Művelődési Egyesület.
A jelentkezési határidő 2026. november 11. 23:59.
Fontos, hogy az induláshoz legalább 25 jelentkezőre van szükség.
Ha ismersz valakit, akinek ez a lehetőség örömet és szakmai inspirációt jelenthet, oszd meg vele ezt a bejegyzést! 🌱
A következő címen tudod feltenni a kérdéseid:
[email protected]
Legyen Vajdaságban Waldorf-képzés – építsük együtt a jövőt a gyerekekkel!
A Waldorf intézményeink növekedéséhez létrehoztunk egy pedagógus kart, ami folyamatosan növekszik.
Ha benned is őrülten nagy az ihletettség, hogy alkoss, teremts, akkor karolj a karjainkba, gyere el az egymást támogató közösségünkbe, és hozzunk létre együtt egy olyan intézményt, ami a gyermekeink és a mi szellemi, lelki, fizikai jóllétünket szolgálja. Amennyiben érzed magadban a hívást, akkor tudd, hogy mi Rád várunk!Szárnyaljunk együtt valami új és izgalmas cél felé!✍️ Kérlek, írj nekünk e-mailt: [email protected]
Adomány
Udruženje "Valdorf društvo - Vojvodina"
Vajdasági Waldorf Közösség civil egyesületAdományt erre a számlaszámra tudunk fogadni, köszönjük, bármivel is támogatod a kezdeményezésünket!Alta bank
Szabadka 24000, Anke Butorac 14.
Belföldi (Szerbia) :190-46910-04
Külföldi ( Deviza ): 190007080000038433
SWIFT: JMBNRSBG


A Fénysugár iskolakezdeményezésünk 2024-ben indult. Azóta székhelye megváltozott most Szabadkára költözött. Jelenleg egy 2. és 3. összevont tagozat működik.
2027. januárjától kinyitjuk az iskola kapuit a 2. és 3. osztályos tanulóknak, a csatlakozás lehetőségét, Sárkány Szintia osztálytanítóval.Érdeklődj bátran: 06493508892027 szeptemberétől, pedig új elsős osztály indul Lengyel Andrea osztálytanítóval.
Decemberben egy előadás várható
Január, februárban- kérdőív kitöltése, jelentkezés az osztályba.
Március 1-ig várjuk a jelentkezést!Március 13., 14.
Ismerkedős-felvételizős napPedagógus megismeri a gyermekeket és a szülőket.Március 20. Csoportos találkozóMárcius 27.Az első szülői est.A felvételi folyamatról bátran érdeklődj: 0631553409 telefon számon, vagy írj emailt: [email protected]
Kisebbségek Közösségben projekt
Nagy örömünkre és büszkeségünkre elkészült a projektünk egyik terméke, az e-könyv. Ez az e-kiadvány 31 közösségi történetet foglal magába, a közösségek indulásától, a kihívásaikon át a jövőképükig személyes bepillantást nyerhetünk Szerbiában, Szlovákiában és Magyarországon működő közösségek életébe.
Egyéni utak – közös célok e-könyv

Letöltés
A Kisebbségek Közösségben projektünk zárásához közeledve összegeztük a született eredményeket.Három egyesület – a Kompakt Slovakia, a Szatyor Egyesület és a Vajdasági Waldorf Közösség – 14 hónapos együttműködése során rengeteg lehetőség nyílt számunkra. Fantasztikus volt, hogy hasonló munkamorál és közös célok miatt elégedettek voltunk a projekt hasznosságával, a problémák megoldásával. Sokat tanultunk egymástól: volt köztünk olyan is, aki már tapasztaltabb volt, és tapasztalataival gazdagította a csapatot, míg aki az új nézőpontokkall tette színesebbé az együttműködést.Havi rendszerességű online találkozókkal, valamint három élő találkozóval terveztük és valósítottuk meg a folyamatokat.Négy elvonulás és tréning valósult meg, melyek célja az volt, hogy a résztvevők önismeretükben fejlődjenek, miközben közösségben élnek. Praktikus képzéseket tartottunk, hogy a résztvevők saját tapasztalataikon keresztül mélyebb önismeretre és rálátásra tegyenek szert a helyzeteikre, elakadásikra.Két csoportra bontottuk a résztvevőket.
A Hangolódók csapata azokból állt, akik első alkalommal találkoztak, de a visszajelzések szerint lenyűgözték őket a hasonlóságok, így könnyen egymásra találtak.
A Tapasztalók csapata pedig legalább két éve ismert egymást, és könnyen mélyebb kapcsolatokat alakítottak ki.A tréningek fókuszában a következő célok álltak:-A kommunikáció egymás között egyre inkább asszertív, őszinte legyen.
-A kapcsolódás önmagunkkal és másokkal bátrabban történjen.-A csoportdinamikát megismerjék, tapasztalják.-A konfliktuskezelési készségek új szintre emelkedjenek.A célunk az volt, hogy azok, akik még nem indítottak közösséget, bátran belevágjanak, míg akik már működtetnek egyet, még jobb működést érjenek el.Az utolsó elvonulás végére mindenki megírta saját történetét a közösséggel kapcsolatos tapasztalatairól, melyekből egy e-book készült. Ebben a könyvben 31 ember története szerepel, ami sokat segíthet azoknak, akik kíváncsiak mások tapasztalataira a közösségekben, hiszen sokat lehet tanulni, inspirálódni egymás élményeiből. Az e-book 4 nyelven készült el: magyar, szerb, szlovák, angol.Az ebook elérhető ezen a linken:
https://www.komp-akt.sk/kisebbsegek-kozossegben/Ahogy szerkesztettük az e-book-ot és olvastuk a történeteket, sok hasonlóságot találtunk.Hogy, hogyan találkoztak a közösség alapítói sokszínű volt, példaul:-A Gyüttment Fesztiválon való találkozás,-Véletlen beszélgetések,-A Dúla képzésen való találkozás és hasonló motivációk felismerése,-Egy kihasználatlan ház ötletelgetése,-Új intézménybe lépve,-Egyetemen, hasonló érdeklődés miatt,-Elhanyagolt környezet átalakítása miatti közös motiváció.Ami szinte minden történetben közös volt:-A közös cél, ügy fontosságát mindenki kiemelte – nélküle nincs hosszú távú motiváció.-A közös felelősség és feladatok vállalása.-A közösségből való 1-1 tag kilépése is visszatérő motívum volt, amin végig kellett mennie a közösségnek.A történetek alapján a következő dolgok fontosak a közösségben:-A kommunikáció letisztultsága,-Őszinteség,-Különböző szerepek rálátása (operatív, facilitátor, stratégia felismerése),-Önismeret,-Felelősségvállalás, közös terhek viselése,-A tagok egyedi tulajdonságainak előnyökként való kezelése, nem hátrányként.Öröm, számunkra, hogy megvalósulhattak a terveink, és tervezzük a további együttműködésünket a jövőben.
A Vajdasági Waldorf Közösség a Képzők Képzésén

Tanulás, tapasztalás és közösségi fejlődés az ERASMUS+ program támogatásával
A Vajdasági Waldorf Közösség is részt vett a Képzők Képzése elnevezésű, ERASMUS+ által támogatott 160 órás nem formális képzési folyamatban, amelynek célja a résztvevők képzői kompetenciáinak fejlesztése és a közösségi facilitátor szerepből a nem formális képzői szerep felé való elmozdulás támogatása volt.
A képzésben a Vajdasági Waldorf Közösségen kívül résztvett még a Szatyor Egyesület Magyarországról és a KompAkt Szlovákia is.
A képzés olyan korábbi közösségi facilitátorokat és projekt-résztvevőket szólított meg, akik már tapasztalták a csoportokkal való munkát, és szeretnék ezt a tudásukat tovább mélyíteni. A program arra adott lehetőséget, hogy a résztvevők megtanulják, hogyan tervezzenek és vezessenek tanulási folyamatokat, hogyan reagáljanak a csoportok szükségleteire, és miként tudják saját személyiségüket, stílusukat és erősségeiket hitelesen beépíteni a képzői munkába.
A közösségi facilitálás és a nem formális képzés sok szempontból összefonódik: míg a facilitátor egy közösség folyamatait kíséri és támogatja, addig a nem formális képző már tanulási folyamatokat vezet, tudásátadást és tapasztalatmegosztást segítve a résztvevők között. A képzés során a résztvevők abban kaptak támogatást, hogy rátaláljanak a saját, legtermészetesebb képzői működésükre, és kialakítsák azt a szakmai szemléletet, amellyel mások tanulását tudják segíteni.
A folyamat során több mentor segítette a fejlődést, mindannyian más megközelítéssel és módszertannal gazdagítva a tanulási élményt:
Vásárhelyi Kriszta, az Erdőmerülés módszer megalkotója és oktatója, a természetkapcsolaton alapuló szemléletet és a módszertani tárházát hozta be.Szabó Gyula a Figyelem Köre (Way of Council) módszerét mutatta meg, amely a mély figyelmen és körben megosztott tapasztalatokon alapul.Kemény Péter a család- és rendszerállítás tapasztalataival segítette a belső és csoportdinamikai folyamatok megértését.Kovács Vanda a vizuális facilitálás eszközeivel bővítette a résztvevők kommunikációs és önkifejezési készségét.A képzési alkalmak során a résztvevők gyakorlati feladatokon, önismereti gyakorlatokon és közös reflektív folyamatokon keresztül tanultak. A program hangsúlyt fektetett a személyes tapasztalásra, az élményalapú tanulásra és a visszajelzések adására-fogadására is.
A képzés tematikája több mindenben is támogatta a résztvevőket:
tudásátadás, kommunikáció és a tréneri személyiséggyakorlás, visszajelzések és önismereti munka,tematika tervezés és módszertani elmélyülés,a szakmai közösségépítés és a „hogyan tovább” kérdéseire reflektálás zárta le a folyamatot.A képzés alatt a résztvevők nemcsak szakmailag fejlődtek, hanem emberileg is közelebb kerültek egymáshoz: a közös tapasztalatok, a reflektív beszélgetések és az együtt megélt tanulási helyzetek hatására egy formálódó szakmai közösség jött létre, amely a jövőben is együttműködésekre, közös képzésekre, projektekre nyithat.
A Képzők Képzése folyamat nemcsak tudást adott, hanem önbizalmat és hitet is abban, hogy mindenki képes tanulási tereket, önismereti folyamatokat és közösségi tanulásokat tartani – hitelesen, önazonosan, a saját hangján.

(2023-2-HU01-KA210-ADU-000181787)





















































